a kátyúival, a poros utcáival, a templomaival, a szép helyeivel, ahol el lehet tévedni...
Nem is tudom mit a legnehezebb megszokni, egy másik kultúrában, országban. Én talán mindennel kibékülnék kivéve a kajálási szokásukat, meg hogy itt nincs egy jó hazai kis református templom, gyülekezet. Ma vasárnap van.Ulrike elvitt abba a református gyülekezetbe, ahova ők járnak. De annak is ez a neve : "Evangelisch- Reformirte Gemeinde." És ez nem egy templom, hanem egy udvaron levő kápolna. Egy kicsit régi, látszik, hogy volt orgonájuk, olyan sípos, mert ott csüng a falon, de nincs hozzá billentyűs része, hanem külön van egy billentyűs izé. A szék kényelmetlen volt. Az éneket kivetítettek. Itt nincs szószék, nincs liturgia, nincs palást. Itt úgy vannak berendezve a templomok az evangélikus egyházakba, hogy van egy asztal a háttérbe, középen egy kereszt, meg gyertyák. És előtte valahol egy pódium, vagy nem tudom mi az. Hogy hívjak? Fából van, rá tudják rakni a jegyzetüket, a bibliájukat, meg a mikrofon is rajta van, van olyan a lesen, és a politikusok is olyan mögül szoktak szónokolni. Szóval olyan mögül szoktak prédikálni. És először vannak a hirdetések, és nem a pap mondja a hirdetéseket. Hirdetések után meg ugyanaz, aki a hirdetéseket olvasta fel, felolvassa a textust is.
Ma egy kicsit megijedtem, mert habár mondta Ulrike hogy az itteni református gyülekezet nem olyan, mint otthon, egy kicsit liberális, de azért arra nem számítottam, hogy farmerbe és rövidújjuba fognak prédikálni. Nem tudtam, hogy itt is ugyanúgy van, mint az evangélikusoknál. Pódium, meg felolvasó. Végül is nem az volt a pap, akitől féltem, hogy az, a pap legalább öltönybe volt :D
Na jó ez unalmas volt. A lényeg hogy nem hittem volna, hogy hiányozni fog az otthoni a templom, az unalmas liturgia, az énekek,a hosszú ima az egyszerűség, az áhítat, a csend, a tisztelet a templommal szembe, mint Isten hajléka. Legalábbis én otthon ezt érzem. Nem ez a sok jövés menés istentisztelet közbe: a gyerekek kivonulnak gyerek-istentiszteletre, meg közbeszólnak Istentisztelet közbe, nem engedik, hogy a kérdések költői kérdések legyenek, meg hogy teázás utána meg ebédelni is lehet. Jajj fel vagyok háborodva. Inkább témát váltok.
Most a Schmidt lányok hete van. S olyan jó volt, amit irtak. Azt hiszem ezen a héten jelentkezett először érezhetően a honvágy, s ők irtak nekem erre is egy verset. Meg mindent, amit irtak pont jól jött, hogy ne számoljam a napokat, hanem élvezzem őket. Egy kicsit sikerült is, de ma az Istentisztelet után eléggé unott s nemistudommilyen hangulatom van. Igaz esik az eső is. De nincs sok kedvem semmihez, legkevésbé emberekkel találkozni, s dumálni.
Erre az evangélizációs alkalomra eljöttek a tavajiak közzül a német önkétesek. Mindenki róluk beszél...mi meg még annyira enm vagyunk összeszokva, s úgy érzem nem vagyunk annyira jó csapat. Pont ma mondta az egyik lány, hogy ahányan vagyunk annyi félék vagyunk. Egyikünk se rokon lélek a másikkal a legkisebb mértékben sem. És ezt én érzem. Ha valahol máshol találkoznánk, s nem lennénk összezárva biztos nem beszélnénk egymással. Nekem hála Istennek nem volt még összetűzésem senkivel, de sose tudhatom mikor teszek olyat, amit a másik félreért, vagy ami a másiknak nem természetes. Különböző kultúrákból jöttünk, és már többször megtörtént, hogy félreértettem egy egy grimaszt vagy mondatot, vagy tettet, mert az nálunk egész mást jelent, mint itt. Meg én egész másképp gondolkozok, és mindegyikünk másképp.
Izomlázam van. Tegnap voltunk kirándulni. Nagyon szép helyen voltunk. Ulrikéék szervezték nekünk, önkénteseknek a kirándulást. Annyira aranyosak. Gyönyörű helyek vannak itt is. Viszont itt nem annyira izgalmas, mint otthon, mert itt nem lehet eltévedni, nem lehet lesérülni, mert itt minden pontosan ki van építve, s meg van szervezve. De azért trógerkedtünk itt is egy kicsit, a budin be kell rakni 50 Centet egy kis izébe, csak akkor nyílik ki az ajtó. S mi meg egy pénzzel egy csomóan bementünk, mert nem csuktuk be az ajtót, a másik előtt, így nem is kellett pénzzel kinyitni. hihi
 |
| Ezt annak ajánlom, akinek vannak kedvenc fái :) |
 |
| Borús idő volt végig, meg felhő meg köd. |
 |
| Ezzel szállítottak át a túlpartra. |
 |
| Majdnem a teljes csapat. most mondjam el kik vannak a képen? Közzépen az az aranyos, mosolygós néni Ulrike, mellette a férje Stephan. Már sok sok éve házasok. A bal szélén a kék kabátos Jenni Ulrikéék legkisebb gyereke. Jobb szélén: Andi, ő három éve volt itt önkéntes, és székelyföldről van. Jonas udvarol neki, Ulrikéék legnagyobb fia. Emlélkeztetem valakire. |
 |
| Ez azt hiszem az Elba. |
 |
| Ez egy vár ott fenn a hegyen. Ott nem voltunk, de vagánynak néz ki. lehet majd egy másik alkalommal. |
 |
| Ilyen helyeken mentünk egy csomót felfele, s aztán egy csomót lefele. |
 |
| Stephan :) |
 |
| Itt a hegyek közt volt egy város régen :) |
 |
| hegymászók. épp most értek fel, és megölelik egymást, hogy ne szédüljenek le:P |
Szóval ez volt Rathener. Szász Svájc.
Holnap újra kirándulás. Ma csak nyugalomra vágytam.
jaa ma este meg akarnak minket áldani, az önkénteseket. Nem tudom hogy álljak ehhez hozzá. Nekem ez az egész furcsa. Már egyszer megáldottak abba a gyülekezetbe, ahol dolgozok. Most megint meg akarnak itt a "Jesus House" keretén belül, ma este van az utolsó alkalmon (a "Jesus House"-ból).
Még ha lenne palástjuk, még ha papok lennének, még ha templomba lennénk. Nem akarom azt mondani, hogy nem akarom.
Csak furcsa. Meg kell szokjam ezeket a szokásokat is. Végül is nem ez kéne számítson, hogy palást meg ilyenek. Csak én nem akarom úgy érezni, hogy megszentségtelenítik a dolgokat. Ez egy kicsit talán durva kifejezés. De valami ilyesmit érzek.
Bocsánat, hogy olyan sokat írok, s annyi időbe telt, míg elolvastad :D (valahol én is ki kell beszéljem magam, kompenzálom magam, hogy itt nem tudok mesélni senkinek, mert senkit nem érdekel, meg ilyenek. Sokszor elkezdek mondani valamit, s látom, hogy a másikat nem érdekli, vagy közbe vág és magáról kezd el mesélni, s végig se tudom mondani, amit akartam.)
