az, hogy esésnek vagy zuhanásnak vagy repülésnke nevezzük. Én úgy nevezem, hogy szálltam, s aztán eltaknyoltam, vagy kiterültem a földön. És a zuhanás repülés minden pillanattöredékét élveztem, s végiggondoltam, hogy mooost szállok, de le fogok esni, és csúszok egy pár cmt a földön s fel fogom horzsolni magam minimum, és meg fogom ütni magam, és még lehet a vérem is fog folyni...S milyen vagány, hogy teljes súlyommal zuhanok, s mostmár semmi sem állithat meg benne, hogy leessek, tudom, hogy fájni fog amikor a földre zuhanok, de utánna fel fogok tápászkodni.
Na ez nem valami öngyilkos kisérlet volt, csak két szimpla esés, ami jól esett. Egyszer kosarazás közbe felszarvaltak, és olyan jól esett leeseni a földre, s közben mintha kiszálltam voln a testemből s lassitott felvételen nézném végén a saját esésem. A másik meg most volt nem olyan rég a trambulinon. Ketten ugráltunk rajta, s valahogy úgy sikrült a dolog, hogy én ellszálltam, repültem egy pár métert s eltaknyoltam, s az volt az érzésem mintha fegyürném magam elött a betont, mint a mesékbe ha valaki nagyot esik. De ahhoz képest alig horzsoltam meg a vállam, de mikor feltápászkodtam a földröl az volt bennem, hogy " húú de vagány volt :) ". Persze nem szivesen ismételném meg, meg most nem fogom elkzedeni ha kell ha nem a földhöz verni magam, de néha jól esik zuhanni, meg esni s mindezt tudatosan végiggondolni közben, s utánna felállni s azt mondnai, hú de vagány volt.
na jó, tudom ennek a bejegyzésnek nem sok értelme volt, de én meg akartam örökiteni.
