Gyom

Erzsébet küldött nekem növényt még a tavaly szülinapomra. S el is vetettem lelkiismeretesen ahogy  a papíron mondta abba a hónapba, s ez lett belőle. Ezek szórakoznak rajtam, hogy gyomot nevelek. Nem tudom, szerintem sem pont az kelt ki amire számítottam, de akkor is megtartom s gondozom Erzsébet :) nevelem a gazt, mert valamiért a virág nem kelt ki. Amúgy szerintem ez valamilyen fa :))

Peterskirche, Görlitz.

Gábor csinálta Foto.

Megvolt a búcsúünnepségünk, s a lengyel Anna Makara el is ment már. Még nem fogtam fel. De érzem már lassan a végét. S várom is hogy menjek haza. Vagyis igen is meg nem is. De vonz az új, hogy elkezdem az egyetemet, hogy Kolozsváron fogok lakni, hogy végre  a megszokott környezetembe leszek. Most megint egy olyan időszakba vagyok, hogy nagyon  hiányzik minden otthonról. A szüleim, a tesóim, a barátok, az otthoni társaság, az otthoni légkör. Sokat gondolok mostanában, hogy milyen lesz, ha hazamegyek...vissza kell megint szocializálódni, hogy ne a kezemet nyújtsam, ha valakivel találkozok, vagy ne öleljem, mint itt. :)) vicces volt, amikor a legutóbb otthon voltam automatikusan úgy üdvözöltem az embereket mint itt. Fura. Olyan nagy vágy bennem az otthon után. Olyan hiányérzetem van.

Most vakáció van itt. A múlt héten kanú táborban voltam. vagány volt, talán majd lesznek képek is.Munkatárs voltam, s esténként mindig volt egy kis izééé naa, hogy mondják annak, áhítatszerűség. S vezettem egy kiscsoportot. S olyan vagány volt, hogy magamba vezethettem egy kiscsoportot, s hogy munkatárs voltam. Nem volt megmondva, hogy mit hogyan kell csináljak.

 S tapasztalatokban is gazdagított. S azon kívül szép is volt. hihi egyik nap egy erdő szélén sátoroztunk, s nem volt persze WC, s ha nagy dolgod volt, vetted a kis ásólapátot a Wc papir tekercset s neki az erdőnek. Lyukat ásni, célozni s visszafedni. Na ezt igazán meg akartam spórolni magamnak. Mind szórakoztam a többieken, mikor sorra mentek a kis lapáttal meg a wc papírral. De aztán mégis csak még rosszabbul jártam. Reméltem kibirom másnap délutánig amikor egy kulturáltabb helyen fogunk reménység szerint letáborozni, de tévedtem. s ráadásul este jött rám a sötétbe, így nekem még lápát is kellett vinnem :))  vicces volt, mind kacagtam ott, ezek meg azt hitték, hogy romániába az a szokás, hogy nagy dolog közben az ember énekel. Na, minden estere élmény dús volt. Volt időm gondolkozni...mindegyre eszembe jutott a Les, az anya tábora, s úúúgy vágytam oda, a családhoz, a helyemre, az ifisekhez, a Lesre. Néha azt kérdem magamtól: mit keresek én itt? 25 kilométert eveztünk aznap, ültem a stégen egy finom vacsora után, néztem ahogy a víz fölött lement a nap, olyan szép volt. Ott voltak a technókacsák is :)) azok olyan viccesen úsznak, minta technót hallgatnának, s a fejükkel ütnék a ritmust. Ültem órákon keresztül, s gondolatba otthon jártam s fentihez hasonló kérdéseket tettem fel. S akkor odajött egy másik munkatárs, s azt kérdi tőlem: honvágyad van?

De aztán utolsó éjszaka zenét hallgattam alvásba, s akkor olyan hálás voltam mindenért, hogy itt lehetek az egész évért. Nagyon nagy áldás. S az egész életemért, ahogy Isten az egészet alakította. Amiket átéltem, amilyen lehetőségeim voltak. Hogy milyen igaz, hogy : "Mir geht es sehr gut,

                                                                                  unverdienter maßen gut. :) "

Vakációba nem úgy dolgozok, mint iskolaidőben. Vakációban nincsenek gyerekfogik. Ezen a héten egy üzletbe fogok dolgozni, ami ehhez a szervezethez tartozik. Kell keressek magamnak valami elfoglaltságot. Megvolt már a nyelvvizsgám is. még két hetet kell várjak az eredményre. tehát német miatt nem stresszelem magam többet, nem mintha annyit tanultam volna a vizsgára extra. Előkészülnöm másnapra nem kell. Mit csináljak? Mivel töltsem ki az időm? Az a baj, hogy mindenki el van menve ide oda. Ezen a héten pl csak Gábor meg én vagyunk itthon. A többiek táborokba vannak meg szabadságon. Fura így szétszóródva, megfogyatkozva lenni.

Egy ideje mindig elérzékenyülök vasárnaponként az istentiszteleteken. Ma pl eszembe jutott, milyen volt, amikor idejöttem. mennyire más voltam. S, hogy mennyire fontossá vált számomra a Naumann család, a mentorom családja. Emlékszem, még az elején vonakodtam Stephant ( Herr Naumannt) megölelni. Mert ugye, otthon  nem szokás férfiakat ölelgetni üdvözlésként meg búcsúzásként. De most úúúúgy szeretem őket...

második családom ők. S nem is tudom mi lenne velem itt nélkülük :) annyira szeretni való emberek, annyi szeretet van bennük mindenki iránt. Már csak ezért a csalárdért megérte ez az év :) Igazán megszerettem őket: Herr Naumann, Frau Naumann, Samson, Jenny:)