Újra itthon, de otthon is?

Így néztünk ki utolsó héten....

S így mentünk el....

S most már itthon vagyok...3 hete elhagytam Görlitzet, még egy hetet voltunk Németországba, elmentünk a tengerre családostól, s mindent megnéztünk amit csak bele lehetett valahogy szorítani az időbe:

Ez nem szándékos beállás :)  csak most vettem észre, milyen jól beálltunk itt időrendi sorrendbe.

na s akkor igen két hete vagyok itthon itthon....de semmi sem olyan, mint ahogy elképzeltem, vagyis gondoltam, hogy így lesz, de elképzelni nem tudtam. Nehéz elszakadni Görlitztől. Sokszor gondolok vissza, egyre többször, de nem a munka hiányzik, s nem is annyira a munkatársak, hanem az a 6 ember akikkel együtt laktam s még egy pár nagyon drága ember onnan, akiket nagyon megszerettem. Úgy érzem más lettem. S mi változtatott meg?  Hát az az egy év, az a sok tapasztalat ami szereztem. Annyira értékes volt ez az év számomra. Több minden történt velem, mint általában 5 évbe. A gondolkozásom is változott, s ezekkel mind akkor szembesültem mikor már itthon voltam, újra abba  környezetbe, ahonnan jövök. Amibe annyira vágytam vissza.S azt kell hogy mondjam, hogy más, más az ott. Másként élik meg a hívő életüket, ami először nagyon idegen volt számomra, aztán elfogadtam. Rengeteg szeretetet kaptam ott, akkor persze nem volt elég...mikor elég? de most visszanézve a mentorom családjával elkezdve, a munkatársaim, mindenki szeretettel, tisztelettel fordult felém. Önálló voltam, úgy kezeltek, mint egy egyenrangú munkatársat, fenntartottam magam, s a magam ura voltam. Nem függtem senkitől. S e miatt is nehéz újra itthon lenni. Újra függök s ez furcsa.

Azt terveztem írok egy összegzést erről az évről, s ezzel lezárom ezt a blogot is, de össze vissza beszélek, nem tudok még mindig összegezni. Most megfordult, az itteni emberekben az ottani emberek hasonmását keresem,  s hogy megdobban a szívem, ha valaki külsőre emlékeztet egy kicsikét is, legyen az a haja, egy arcvonása, egy mozdulata egy számomra kedves személyre Onnan :) De örülnék, ha tényleg szembetalálkoznák vele.
Azt tudom mondani, hogy mindenkinek csak ajánlani tudom. Egyedülálló tapasztalat, s annyira meghatározó, hogy semmi se lesz ugyanaz. S ennek megvan a nehézsége, de megvan a nagyon nagy pozitív oldala is.
Tehát:

FERTSCH

Nagy valószínűséggel Életemben Utoljára...

...takarítottam hétfő délelött az Übernachtungsheimba....
...voltam tegnap és ma Gyerekfogit és Ifit tartani Rauschwaldeba. Ha ezután még valaha odatévedek akkor mint látogató, de nem mint munkatárs. És ma megéreztem egy kicsit a búcsú ízét. Hogy valószínű nem látom többet ezeket a pulyákat. Nem búcsúztattak el, szerintem nem is tudják, hogy nem jövök többet, csak elmentek, mint mindig máskor, én pedig hosszabban néztem utánuk, ahogy kimentek az ajtón, s furcsa, édes szomorkás mosollyal. Az ifisek tudták, hogy elmegyek. Ők megöleltek, mondjuk ez nem kivételes gesztus. Ennyi volt...egy év...
...voltunk házibibliaórán...de mi is csak egy generáció vagyunk a sok önkéntes generációból, a mi távozásunk nem kavar sem kevesebb sem több port annál, mint amikor valaki egyszerűen elmegy, de nem örökre. Szerintem ez valahol szomorú. Nem szorulnak össze a szívek, nem marad üresség, nem nedvesednek a szemek, nem történik semmi. Minden utolsó alkalom elmúlik, s mégis csak olyan, mintha egy lenne a többi előző alkalomból. nincs súlya, nincs búcsú.  Csak elmenés.
majd még folytatódik a lista.
Elkezdtem pakolni, már hétfőn, de mint mindig a rend előtt mindig mégnagyobb a rendetlenség.Legalább is nálam a rend rakás ott kezdődik, hogy még nagyobb rendetlenséget csinálok.

(ezt szerdán írtam augusztus 24én, de nem fejeztem be, nem tudom már miért...talán vártam, hogy még több olyan dolog történjék, amit utoljára tettem mint önkéntes )

Esik esik és esik...

Ilyen nyarat még nem láttam, sokkal inkább nevezhetnénk ősznek, csúnya esős ősznek, nem vénasszonyok nyarának. Minden nap esik...ha reggel van, azzal kelek, ha kimegyek munka után a városba elkezd megint esni, süt a nap, melege nincs sok, s zuhog zuhog az eső, de mindig mikor én elmegyek hazulról :)) de egyszer láttam egy szivárványt, igaz csak az aszfalton összegyűlt vízben visszatükröződő képét láttam, de tudom, hogy igazi volt, mert akik az utca másik felén álltak ők az égen nézték. Én nem láttam a házaktól. Na a lényeg az, hogy nagyon pocsék idő van. Utálom, amikor mindig szürke az ég, s amikor fázok nyáron.

még két hét éééééés megyek hazaaaaaaaaaaaaaaaa :):):):) úgy várom már :) Amúgy ez elég változó. Az elmúlt két héten nagyon rossz hangulatom volt, nem volt kedvem semmihez, nem volt húzásom a munkához. Mindenki kérdezte mi van velem, hogy nem vagyok már olyan vidám mind régen voltam. De nem tudtam megmondani mi  a bajom.Minden mindegy volt, s nem volt semmi ami motivált volna. S nem is volt semmi bajom, csak volt egy csomó minden ami elrontotta a kedvem. A vakációban kiosztott más munkaterületek, az idő, s az, hogy elmegyek, habár ez nem volt annyira tudatos. Csak azon kaptam magam, hogy képeket nézegetek erről az évről, s mellé olyan érzésem van, mintha otthon ülnék már a nosztalgiáznák, tudjátok az az érzés. S azon kívül nem tudtam örülni annak, hogy még csak egy kicsi, s megyek, elmegyek innen, hazaaaa.
Azt hittem ennek az évnek soha nem lesz vége. Az elején olyan végtelen hosszúnak nézett ki. Gondoltam soha nem fog eljönni a nyár, vagy soha az augusztus vége. S nem is tudom, hogy vártam e a végét... S most se úgy várom, mennék haza, s bennem van az a belső nyugtalanság, az, ami akkor szokott lenni az emberbe, amikor tudja, hogy hamarosan elmegy, s megint kezdődik valami teljesen új.
s olyan kíváncsi vagyok, hogy mennyire rossz érzés lesz, ha hazamegyek. Mennyire fognak hiányozni. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire lettek fontosak számomra itt az emberek, kíváncsi vagyok, hogy milyen s mekkora változásokon mentem keresztül. De mindez csak otthon fog kiderülni. Amikor már végre megint visszakerülök a régi környezetembe ( ha nem is teljesen ugyanabba, de alapjában véve ugyanabba). Akkor lesz értéke ennek az évnek és súlya, s értelme.

Még két hét. A most következő az  gyereke evangelizációs hét, a másik meg megint a megszokott munkabeosztás, mivel elkezdődik a suli. Remélem hamar eltelnek. Alig várom már, hogy nekifoghassak pakolni:D Jajj csupa várakozás vagyok :D Kíváncsi vagyok mikor esek megint át a ló másik oldalára :D thja

A német nyelvvizsgám sikerült :) még nem tudom milyen eredménnyel, csak annyit, hogy sikerült :) a múlt héten még ennek se tudtam örülni igazán. Mondjuk nem is adtak alkalmat, hogy egyem magam miatta. Talán amikor elmegyek a diplomámért, s amikor előtte izgulhatok azon, hogy jajj vajon milyen minősítést kaptanm, talán akkor fogok örülni, vagy szomorkodni :)) de végül is mindkettő butaság, mert a lényeg, hogy sikerült :)

Szeretném még kihasználni ezt a kis időt, ameddig még itt vagyunk, de valahogy mindenkit más érdekek hajtanak itt. Egyetem, új lakás, herceg...meg más ami fontosabb kinek kinek.  A lényeg, hogy nem csinálunk most se, meg sose csináltunk sok mindent együtt, mert mindig az ÉN volt a legfontosabb. Na ebbe nem megyek bele, mert csak felidegeskedek.


Egy kis összehasonlítás:

Szeptember 2010 

Július 2011

Szeptember 2010

Június 2011

Das unendliche...

 Még van itt valami amit meg szeretnék örökiteni.

Az első olyanom, hogy " URLAUB" . Már voltam ebben az évben szabadságon, mindig amikor hazamentem, de az valahogy mégis más kategória, mert hazamentem. De ez más, ez olyan igazi értelmében a szónak, német módra. Egy hét. Az északi tenger. 

Itt még csak a kikötőből néztük meg, de itt még nem láttam a végtelenségét...pedig arra vágytam a legjobban,  hogy lássam a végtelent. Hogy nézek s két kék egybeolvad. Hogy lássam milyen az a végtelen. De azért a halszagot már itt is lehetett érezni, meg be megörültem amikor megláttam a medúzákat :D Én nagyon élvezem őket. Olyan jól néznek ki :D hát amikor még úsznak.

De azért ez sem piskóta, mi? A kikötőknek is megvan a hangulatuk. A tenger az tenger még akkor is ha éppen nem látom a végtelent, de tudom, hogy ez a víz a végtelen víze.

 

S aztán megláttam....

Nem hasonlítom a hegykehez. De kb. mint ahogy  a hegyeket szeretem odahaza, annyira vágyom a tenger végtelensége után is. S örülök, hogy egy hétből is csak 3 nap láttam.

S ami még hab volt a tortán az a kirándulásunk Edithez Hannoverbe :D Az odaút, az ottlét, a visszaút. Tökéletes.

Az én Jótündérkeresztanyám :)

 Munkamegosztás :)

Az én részem :D

Ezek voltak, amik nagyon sok örömet szereztek, de amellett ott volt a sok kis öröm, s még annyi szép képet tudnék mutatni, de ez nem napló, ez kis beszámoló, s nekem emlékélesztő. De ami még nagyon vagány volt. Este állni egy hídon az autópálya felett, két emberrel, akiket nagyon szeretek, s leintegetni. Egymás után harsogtak vissza nekünk a dudák :D

Gyom

Erzsébet küldött nekem növényt még a tavaly szülinapomra. S el is vetettem lelkiismeretesen ahogy  a papíron mondta abba a hónapba, s ez lett belőle. Ezek szórakoznak rajtam, hogy gyomot nevelek. Nem tudom, szerintem sem pont az kelt ki amire számítottam, de akkor is megtartom s gondozom Erzsébet :) nevelem a gazt, mert valamiért a virág nem kelt ki. Amúgy szerintem ez valamilyen fa :))

Peterskirche, Görlitz.

Gábor csinálta Foto.

Megvolt a búcsúünnepségünk, s a lengyel Anna Makara el is ment már. Még nem fogtam fel. De érzem már lassan a végét. S várom is hogy menjek haza. Vagyis igen is meg nem is. De vonz az új, hogy elkezdem az egyetemet, hogy Kolozsváron fogok lakni, hogy végre  a megszokott környezetembe leszek. Most megint egy olyan időszakba vagyok, hogy nagyon  hiányzik minden otthonról. A szüleim, a tesóim, a barátok, az otthoni társaság, az otthoni légkör. Sokat gondolok mostanában, hogy milyen lesz, ha hazamegyek...vissza kell megint szocializálódni, hogy ne a kezemet nyújtsam, ha valakivel találkozok, vagy ne öleljem, mint itt. :)) vicces volt, amikor a legutóbb otthon voltam automatikusan úgy üdvözöltem az embereket mint itt. Fura. Olyan nagy vágy bennem az otthon után. Olyan hiányérzetem van.

Most vakáció van itt. A múlt héten kanú táborban voltam. vagány volt, talán majd lesznek képek is.Munkatárs voltam, s esténként mindig volt egy kis izééé naa, hogy mondják annak, áhítatszerűség. S vezettem egy kiscsoportot. S olyan vagány volt, hogy magamba vezethettem egy kiscsoportot, s hogy munkatárs voltam. Nem volt megmondva, hogy mit hogyan kell csináljak.

 S tapasztalatokban is gazdagított. S azon kívül szép is volt. hihi egyik nap egy erdő szélén sátoroztunk, s nem volt persze WC, s ha nagy dolgod volt, vetted a kis ásólapátot a Wc papir tekercset s neki az erdőnek. Lyukat ásni, célozni s visszafedni. Na ezt igazán meg akartam spórolni magamnak. Mind szórakoztam a többieken, mikor sorra mentek a kis lapáttal meg a wc papírral. De aztán mégis csak még rosszabbul jártam. Reméltem kibirom másnap délutánig amikor egy kulturáltabb helyen fogunk reménység szerint letáborozni, de tévedtem. s ráadásul este jött rám a sötétbe, így nekem még lápát is kellett vinnem :))  vicces volt, mind kacagtam ott, ezek meg azt hitték, hogy romániába az a szokás, hogy nagy dolog közben az ember énekel. Na, minden estere élmény dús volt. Volt időm gondolkozni...mindegyre eszembe jutott a Les, az anya tábora, s úúúgy vágytam oda, a családhoz, a helyemre, az ifisekhez, a Lesre. Néha azt kérdem magamtól: mit keresek én itt? 25 kilométert eveztünk aznap, ültem a stégen egy finom vacsora után, néztem ahogy a víz fölött lement a nap, olyan szép volt. Ott voltak a technókacsák is :)) azok olyan viccesen úsznak, minta technót hallgatnának, s a fejükkel ütnék a ritmust. Ültem órákon keresztül, s gondolatba otthon jártam s fentihez hasonló kérdéseket tettem fel. S akkor odajött egy másik munkatárs, s azt kérdi tőlem: honvágyad van?

De aztán utolsó éjszaka zenét hallgattam alvásba, s akkor olyan hálás voltam mindenért, hogy itt lehetek az egész évért. Nagyon nagy áldás. S az egész életemért, ahogy Isten az egészet alakította. Amiket átéltem, amilyen lehetőségeim voltak. Hogy milyen igaz, hogy : "Mir geht es sehr gut,

                                                                                  unverdienter maßen gut. :) "

Vakációba nem úgy dolgozok, mint iskolaidőben. Vakációban nincsenek gyerekfogik. Ezen a héten egy üzletbe fogok dolgozni, ami ehhez a szervezethez tartozik. Kell keressek magamnak valami elfoglaltságot. Megvolt már a nyelvvizsgám is. még két hetet kell várjak az eredményre. tehát német miatt nem stresszelem magam többet, nem mintha annyit tanultam volna a vizsgára extra. Előkészülnöm másnapra nem kell. Mit csináljak? Mivel töltsem ki az időm? Az a baj, hogy mindenki el van menve ide oda. Ezen a héten pl csak Gábor meg én vagyunk itthon. A többiek táborokba vannak meg szabadságon. Fura így szétszóródva, megfogyatkozva lenni.

Egy ideje mindig elérzékenyülök vasárnaponként az istentiszteleteken. Ma pl eszembe jutott, milyen volt, amikor idejöttem. mennyire más voltam. S, hogy mennyire fontossá vált számomra a Naumann család, a mentorom családja. Emlékszem, még az elején vonakodtam Stephant ( Herr Naumannt) megölelni. Mert ugye, otthon  nem szokás férfiakat ölelgetni üdvözlésként meg búcsúzásként. De most úúúúgy szeretem őket...

második családom ők. S nem is tudom mi lenne velem itt nélkülük :) annyira szeretni való emberek, annyi szeretet van bennük mindenki iránt. Már csak ezért a csalárdért megérte ez az év :) Igazán megszerettem őket: Herr Naumann, Frau Naumann, Samson, Jenny:) 

" Az Úr neked annál sokkal többet adhat." 2Kor 25,9B

Na megvolt az utolsó szemináriumom is. :) és még jól is éreztem magam. Hogy ha ilyen lett volna az első szemináriuma akkor több kedvem lett volna mindig lenni, s talán nem lettem volna most én az egyedüli, aki örült, hogy végre vége, és hazamehetünk. Lehet még sírtam volna is, habár ezt nehezen tudom elképzelni. Minden estre most része voltam a csapatnak, ééés beszélgettem emberekkel. Ez nekem mindig nagy kihívás, és sok erőfeszítésembe kerül, hogy csak úgy elcseverésszek emberekkel. De változok, alakulok én is. És erre igazából most a szemináriumon döbbentem rá. Hogy tényleg más lettem. Ez az év nem lett csak úgy oda. S én eléggé meg vagyok elégedve az eredménnyel. Úgy mindazzal, amit ez az év hozott. Olyan lehetőségek, olyan alkalmak, amikkel otthon nem találkoztam. Kihívások, nehézségek, döntések, történeket, élethelyzetek, amik számomra teljesen újak voltak, s még csodálkozom, ha az itteni fiatalok teljesen más mentalitás, érettségi szint és még az érettség milyensége is más. Más dolgokat élnek meg, mint ahonnan én jöttem. S azok a dolgok, amikről csak hallottam vagy a tévébe láttam itt történnek mellettem, mintha ez teljesen normális lenne, s én hiába háborodok fel, mert csak megmosolyognak. Minden esetre csak azt akartam mondani, hogy egy kicsit más oldalát is megláttam a világnak, mint amiben eddig éltem. Persze még vannak olyan dolgok amikkel még itt sem találkoztam, s nem is tervezem.


Azt hiszem egy kicsit megkomolyodtam, persze még mindig Fudri Kati vagyok, Pipi (Harisnyás Pipi). Rájöttem egyes dolgokra, másokra mások világítottak rá, és megpróbálom egy kicsit nevelni, fegyelmezni magam.
Pl. Kiderült, hogy nem szeretek várni. Ha várnom kell, nem tudom mi hasznosat kezdjek magammal, kedvtelen s ideges leszek. Valamit mindig kell csináljak, s ha várni kell, az semmit tevés, s az idegesít. S akkor stresszelem a többieket. Ezen még nem tudom hogy hogyan változtassam:D
Aztán ha unatkozok, az nagyon látszik. Ha valami nem érdekel, az ha valakin, akkor rajtam látszik. Nem vagyok tiszteletlen, csak nem veszek részt a beszélgetésben( mondjuk ez is lehet egy kicsit tiszteletlenség), de semmi kedvem üres csevegésekben részt venni, de még érdeklődő képpel való hallgatsára sem. E miatt meg kellett nagyon erőltessem magam a szemináriumon is. Hogy nem érdekes, hogy úgy érzem, hogy semmi közös nincs bennünk a többiekkel, próbáljak meg beszélgetni, kezdeményezni, hozzászólni....hjajjj....egy kicsit másképp ismerten magam otthonról. Itt még azt is rám fogták, hogy barátságtalan vagyok. pedig nem vagyok az, csak anyától örököltem azt a komoly nézést, amit még én is félreértettem nála régen. Azt hittem haragszik, de nem, csak komoly volt. Na. Meg egész mondatokba kell beszélnem. Tömeg előtt normálisan röhögcsélés nélkül értelmes egész mondatokat megfogalmazni. Beszélgetést kezdeményezni, de nem olyan halkan hogy a mellettem levő se hallja mit kérdeztem, hanem magabiztosan kellő hangerővel. A napokban történt: Görkorizni voltam Sumival, elkezdett esni az eső, zuhogott, mintha dézsából öntötték volna, de mi nem engedtük magunkat visszariasztani, elmentünk a tóig ( vagy 2, 3 kilométerre)  s visszafele megálltunk valamit enni. Itt nagyon elterjedt a Döner Kebab. Én otthon még ilyet soha nem ettem, nem is nagyon láttam, hogy van otthon ilyesmi. Ez valami török gyors kaja. De Kolozsváron meg nagyobb városokba biztos van nálunk is. Na s engem érdekelt, hogy jelent e valamit a kaja neve törökül a Dürüm meg a Döner. De elösször nem mertem megkérdezni, nem mertem a pasast megszólítani. Mert mindig olyan félénken kérdezek, s akkor vagy nem hallják a kérdésemet, vagy nem tudom miért másért de választ nem kapok.Na de egy kis ösztönzésre összeszedtem magam, s meg mertem kérdezni, s a pasas szívesen mesélt a hazájáról ( ki nem teszi szívesen :D ) s míg elkészitette a kajánkat jól elbeszélgettünk. Én kérdeztem, ő mesélt. S a végén még olcsóbban számította fel a kajánkat. Olyan vagány érzés volt :)


Ma voltam templomba s olyan vagány volt:) Jó érzés volt a lelkemnek. Kicsit bosszant, hogy habár mindent megértek, amit mondanak, nem fordítom le magamnak magyarra a mondatokat magamba, hanem csak megértem őket, s amikor gondolkozni akarok rajta nem jönnek a mondatok vissza magyarul. Mert nem magyarul hallottam őket. Tudom miről volt szó, de ha gondolkozni, tovább elmélkedni akarok rajta, vissza kell gondoljak miről szólt, le kell fordítsam, hogy legyenek meg a mondatok magyarul a fejembe, s akkor megy. Meg kell tanuljak németül gondolkozni. De már olyan magyarosan, természetesen cseng ha német beszédet hallok, ha elmegy valaki mellettem az utcán s németül beszél s megértem olyan fura.Nem kell odafigyeljek, s beszállnak a szavak a fülembe s értelmet nyernek, s hót természetesen mindez, minta mindig is így lett volna. Most nem kell azt hinni, hogy most már anyanyelvi szinten beszélek németül, mert nem. Két hét múlva lesz a vizsgám, s lassan kezd stresszelni, de még mindig nem annyira hogy nagyon készülnék rá, vagy hogy egyáltalán tudatosan elkezdenék készülni rá, pedig biztos nem ártana. De hát én egyfolytában tanulok, mikor itt vagyok.


Nem bántam meg hogy eljöttem, most kezdem érezni ennek az évnek az értékét a súlyát, s osztom a Jótündérkeresztanyám véleményét, hogy mindenkit el kéne küldeni egy ilyen évre, KÜLFÖLDRE, s Afrikába. Az nekem még hátra van :D De a terveim között van, ha nem is egy évre de egy rövidebb időtartamra.
Az egyik lakótársam két hét múlva elmegy tőlünk...s rajtunk egyre inkább kezd úrrá lenni egy édes búskomor hangulat...még két hónap, de valakinek 2 hét, másnak másfél hónap...s vége...egy év ilyen hamar elrepült. A nyári hónapok meg még gyorsabban eltelnek, mert mindenki ide oda megy, tábor, szabadság, ez az. Alig látjuk egymást, s teljes létszám meg úgy sem lesz többet. Talán még 2 hétig. 
A szemináriumon kérdezte valaki: szereztem e barátokat? 
"Az attól függ mit nevezünk barátoknak." mondtam én. Erre ő átfogalmazta a kérdését: Hát olyan felüleltes barátokat. 
"azokat igen"
S magamba tovább kérdeztem: De hogy lehet az, hogy egy évig együtt éltünk s mégsem lettünk igazi barátok? Szeretni szeretem őket. Különösen a lengyel lányt(aki két hét múlva elmegy), Annát , Olgát meg Gábort. 

Vagy ez felnőtt betegség? Megváltozik a barátságok minősége s milyensége idővel? Ehh minden megváltozik...
S megint elkezdődik ez a kettősség, ez a tudathasadásos, vagy szívhasadásos állapot. Vágyom haza, egyetem, új kihívás, visszazárkózás a régi környezetbe, abba az életbe ami megszokott, ami olyan egyszerű volt. S közben egy felem itt maradna. Egy évig részei voltak az életemnek. S milyen dolog az hogy ez egyik napról a másikra megváltozik. Na inkább nem gondolok mélyebben bele...még van egy kis időm, de azért egy kicsit barátkoztatom magam a gondolattal... 
Július negyedikén (holnaphoz egy hétre) lesz a búcsúünnepségünk....hihetetlen hogy egy év eltelt....