...takarítottam hétfő délelött az Übernachtungsheimba....
...voltam tegnap és ma Gyerekfogit és Ifit tartani Rauschwaldeba. Ha ezután még valaha odatévedek akkor mint látogató, de nem mint munkatárs. És ma megéreztem egy kicsit a búcsú ízét. Hogy valószínű nem látom többet ezeket a pulyákat. Nem búcsúztattak el, szerintem nem is tudják, hogy nem jövök többet, csak elmentek, mint mindig máskor, én pedig hosszabban néztem utánuk, ahogy kimentek az ajtón, s furcsa, édes szomorkás mosollyal. Az ifisek tudták, hogy elmegyek. Ők megöleltek, mondjuk ez nem kivételes gesztus. Ennyi volt...egy év...
...voltunk házibibliaórán...de mi is csak egy generáció vagyunk a sok önkéntes generációból, a mi távozásunk nem kavar sem kevesebb sem több port annál, mint amikor valaki egyszerűen elmegy, de nem örökre. Szerintem ez valahol szomorú. Nem szorulnak össze a szívek, nem marad üresség, nem nedvesednek a szemek, nem történik semmi. Minden utolsó alkalom elmúlik, s mégis csak olyan, mintha egy lenne a többi előző alkalomból. nincs súlya, nincs búcsú. Csak elmenés.
majd még folytatódik a lista.
Elkezdtem pakolni, már hétfőn, de mint mindig a rend előtt mindig mégnagyobb a rendetlenség.Legalább is nálam a rend rakás ott kezdődik, hogy még nagyobb rendetlenséget csinálok.
(ezt szerdán írtam augusztus 24én, de nem fejeztem be, nem tudom már miért...talán vártam, hogy még több olyan dolog történjék, amit utoljára tettem mint önkéntes )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése