Újságok

Hogy mi újság velem? Élem itt az életem, megpróbálom végre betájolni magam. Tudom nem kéne problémát csinálni belőle (de akkor mivel foglalkoznék, ha nem csinálnák olyasmiből problémát, amiből nem kéne), de én nem tudtam eldönteni hogy akkor most mi van, hova tartozom, hova nem tartozom, mennyire s milyen mértékben. Ha itt voltam mind haza vágytam, megidealizáltam az otthont, az ifit mindent amiben eddig éltem (kivéve a sulit, meg mindent ami hozzá tartozik) de a közösséget és az egész Romániát. S mikor hazamentem, akkor meg mindig csalódtam...s mikor visszajöttem meg olyan kiábrándult voltam, hogy legalább egy hétig nem beszéltem senkivel otthonról. 

Isten mindig átrendezi a babaházamat. Beletesz, kivesz belőle bútorokat, embereket, áttervezi a színét, kivakolja, kitakarít, meg ilyenek. Szóval mindegyre beleszól az életembe, s én meg csak nézek s megpróbálom megszokni a babaház új kinézetét.

Végre kisütöttem, hogy milyen egyetemre megyek. Ez már jó. Végre megnyugodhatok, s ha kérdeznek már tudom mondani. De nem akarom elkiabálni magam, mert még lehet hirtelen meggondolom majd magam. Habár nem tudom. A lényeg, hogy úgy tervezem, hogy a magyarul "Református szocio-teológiára megyek".

Jól érzem itt magam. Csak repülnek a hetek a napok, egyesek egyre közelebb nőnek a szívemhez  mások még mindig ugyanolyan közömbösek.

Megvoltak az első konfliktusok a főnökömmel. Ami nem olyan nagy dolog, de én azon is problémáztam egy ideig. De most azokra a pontokra kivételesen figyelek, hogy ne vétsek megint. Így tanul az ember.

Minden hónapba azon gondolkozom, hogy hova költöttem el annyi rengeteg pénzt? Mondjuk elég sok mindent csinálunk mostanában. Igazi kulturális meg városi életet élünk. Megyünk kirándulni, voltunk az elmúlt hónapba moziba, színházba, A-Capella koncerten  Klasszikus koncerten, voltunk úszni. Mindig van valami...kitaláljuk s megyünk, aztán, hogy  a pénz futja vagy nem? az elválik mindig a hónap közepén.

Egy hónap múlva lesz német vizsgám, igazából nem stresszelem annyira magam. Mondjuk nagyon kéne sikerüljön, mert:     1. sok pénzembe kerül
                             2. jól fog fogni
csakhogy rettenetesen lusta lettem, elég hogy folyton németül kell beszélnem és hallgatnom a gondolatokat, érzéseket, kinek van kedve még nyelvtant is pontra tenni a szabadidőmbe? Így akarok menni egyetemre?

Elkezdtem a harmadik könyvemet németül olvasni, remélem itt tovább jutok az első 10 oldalnál.  De ez jó könyv hírében áll. A viskó. A többi amit elkezdtem mind valami depis, rákos meg ilyesmi hangulatú könyvek voltak. Nem birok olyasmit olvasni.

A mai ige a Filippiekhez irt levélből volt: 

Filippi 1: 25-30

És ebben bízva, tudom, hogy megmaradok és együtt maradok mindnyájatokkal a ti hitben való gyarapodástokra és örömötökre;

26

Hogy bőven dicsekedhessetek velem Krisztus Jézusban az én ti nálatok való újabb megjelenésem által.

27

Csakhogy a Krisztus evangyéliomához méltóan viseljétek magatokat, hogy akár oda menvén és látván titeket, akár távol lévén, azt halljam dolgaitok felől, hogy megállotok egy lélekben, egy érzéssel viaskodván az evangyéliom hitéért;

28

És meg nem félemlvén semmiben az ellenségek előtt: ami azoknak a veszedelem jele, néktek pedig az üdvösségé, és ez az Istentől van;

29

Mert néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak hogy higyjetek Ő benne, hanem hogy szenvedjetek is Ő érette:

30

Ugyanolyan tusakodástok lévén, amilyent láttatok én nálam, és most hallotok én felőlem.

mikor a reggel olvastam a 29. versről a mai gyerekcsoport jutott eszembe. Valahogy aktualizálni kell Istennek igéjét. Vagyis én szeretném aktualizálni az én életemre. De én úgy testileg nem szenvedek Istenért, de számomra a mai gyerekcsoport szenvedés. A mai is egy nagy kudarc volt, de nem veszem most annyira  a szívemre. Minden esetre rossz látni, hogy egy mondatomra nem figyelnek oda, amit nekik Istenről  vagy a Bibliáról akarok mesélni. Az az érzésem, hogy nem maradnak soha semmivel. De én ezt nem tudhatom, s nem is az én dolgom. De legalább meghallgatnának. Na... így van ez. Nem egyszerű. Nekem.

Jövőhéten megint kell mennek szemináriumra. Nagyon nagyon nagyon nem várom. Azok a legrosszabb élményeim innen. Minden más önkéntes el van ragadtatva az ilyen szemináriumoktól, engem meg kiráz a hideg a gondolatától is. De hála Istennek ez az utolsó. Valahogy kibírom. Hogy megtaláljam ott a helyem abba nem reménykedek többet. itt a túl élésre megy már nálam pedig az élvezetre. Na ez egy kicsit lehet túlzás, de tényleg egy perig se érzem ott jól magam. De még ha közömbösen...egyenesen nagyon rosszul. Ott mindig depis leszek. Na nem is beszélek többet róla.