Igazi meglepetés

Ilyenben már rég nem volt  részem, s igazán jól esett. Véget ért a munka, de a fiuk nem akartak szótfogadni, s kimenni a teremből...pedig nekem be kellett zárnom, s már lejárt a munkaidőm, s még mindig vártam rájuk, hogy végre fogadjanak szót, de ők szándékosan cukkoltak, ez e kedvenc szórakozásuk most...és én siettem volna, mert meg voltam hivva egy szülinapra s még el kellet készüljek...egy negyed óra után otthagytam őket a saját felelősségükre..... Mit vegyek fel? Itt nem ajánlották sem a szekrényt, se a kisszéket, ezért rá kellett vegyem magam, hogy kipakoljam végre a hátizsákom, eddig se időm se kedvem nem votl hozzá, pedig már vagy két napja itt vagyok. Szedem, szedem ki a ruhákat. Minden ugyanaz, mint otthon, tudtam mit hoztam el s mit nem...a egyszer csak...mi ez????!!! Egy LEVÉL:) Halvány lilám sincs róla, hogy hogy került az oda...én pakoltam be a táskám, s egyész biztos ez nem volt még akkor ott....s nem is a tetején volt, hanem a közzepén...mondjuk van gyanúsitottam, de gratulálok, ez igazi meglepetés volt,nem számitottam rá egy inyuri pinyurit sem, s olyan jól esett :) még akkor rögtön széttéptem a boritékot, mert nem volt türelmem kinyitni, s elolvastam...s mint látszik volt értelme a levélnek ;)

Van egy furcsa dolog, amivel sokat vivódtam mostanában. Hova tartozom? Ha itt voltam, mind haza vágytam, de idealizáltam az otthoni  dolgokat, s ha idealizálsz elkerülhetetlen, hogy csalódj, ezzel én is igy vagyok, nem csak te, s mikor hazamentem, akkor meg mégsem éreztem hogy haza tartozom, sőtt inkább azt, hogy mindenből kiestem....nem tudom ki mikor kivel hol meddig miért,mondjuk nem ezt bánom a legjobban, meg nem is biztos hogy bármit is bánok...szóval nem éreztem többet, hogy haza tartozom, mármint itt nem a családomat értem, mega  rokonokat, hanem a közösségeket, az ifit, meg a volt osztályközösséget... Görlitzbe meg én nem akartam valahogy tartozni, ezt kell mondjam, mert ők éreztetik, hogy ide tartozok, ez az év a mienk, s befogadnak bennünket teljesen természetesen, akár a családi közösségeikbe, de én mindig hazavágytam, az otthoni közösségekbe.... s igy ez olyan két ló között a földön volt. 

Van, hogy úgy érzem, hogy letisztázódtak bennem a dolgok, most például: ide tartozom, s itt akarok lenni mindenestül, a szivemmel, a gondolataimmal, egész valómmal. Élvezni azt, amit csinálok, s ne mindent azzal a hozzáállással, hogy gyüjtök haza. Nem. Itt akarok lenni, figyelni az emberekre, velük együtt itt élni. Otthonosan mozogni Görlitz utcáin, németként gondolkodni, s magamat egy kicsit rendbeszedni. S most mintha minden szép lenne:) csak nem tudom meddig fog tartani. Nagyon örülök annak, hogy talán végre sikerült beilleszkedni a csütörtöki s pénteki munkahelyemre. Mostmár nem unalmas, hamar eltelik, s úgy érzem, hogy befogadtak, mondjuk ennek a leegyértemübb jele, hogy mind bosszantanak s cukkolnak. Mondjuk ez csak a fiukra érvényes. Lány nincs is olyan sok, de mindig hamarabb megtalálom a hangot a fiukkal, ha fiatalokról van szó.Nem tudom miért? Mert fiú testvéreim vannak? Vagy ne gondolkozzak ezen? Ne értelmezzem? Ne probáljak okot találni, vagy valamire visszavezetni? Inkább ne.  A nyelv úgy érzem jobban megy, annak ellenére, hogy most egy kicsit kiestem, de talán leülepedett, mondjuk úgy érzem sokat felejtettem is. S nagy haladásnak vélem, hogy ma nem találtam halálosan unalmasnak, a szülinapot :) Ez már haladás kérem. 

most még úgy érzem magam, mint a Gyűrűk Urába, amikor a fehér Gandalf kiűzi Sarumant Rohan királyából, aki olyan öreg s beteg volt Sauron megszállottsága alatt. Legalább is, mind ez a jelent jut eszembe :D