Újra itthon, de otthon is?

Így néztünk ki utolsó héten....

S így mentünk el....

S most már itthon vagyok...3 hete elhagytam Görlitzet, még egy hetet voltunk Németországba, elmentünk a tengerre családostól, s mindent megnéztünk amit csak bele lehetett valahogy szorítani az időbe:

Ez nem szándékos beállás :)  csak most vettem észre, milyen jól beálltunk itt időrendi sorrendbe.

na s akkor igen két hete vagyok itthon itthon....de semmi sem olyan, mint ahogy elképzeltem, vagyis gondoltam, hogy így lesz, de elképzelni nem tudtam. Nehéz elszakadni Görlitztől. Sokszor gondolok vissza, egyre többször, de nem a munka hiányzik, s nem is annyira a munkatársak, hanem az a 6 ember akikkel együtt laktam s még egy pár nagyon drága ember onnan, akiket nagyon megszerettem. Úgy érzem más lettem. S mi változtatott meg?  Hát az az egy év, az a sok tapasztalat ami szereztem. Annyira értékes volt ez az év számomra. Több minden történt velem, mint általában 5 évbe. A gondolkozásom is változott, s ezekkel mind akkor szembesültem mikor már itthon voltam, újra abba  környezetbe, ahonnan jövök. Amibe annyira vágytam vissza.S azt kell hogy mondjam, hogy más, más az ott. Másként élik meg a hívő életüket, ami először nagyon idegen volt számomra, aztán elfogadtam. Rengeteg szeretetet kaptam ott, akkor persze nem volt elég...mikor elég? de most visszanézve a mentorom családjával elkezdve, a munkatársaim, mindenki szeretettel, tisztelettel fordult felém. Önálló voltam, úgy kezeltek, mint egy egyenrangú munkatársat, fenntartottam magam, s a magam ura voltam. Nem függtem senkitől. S e miatt is nehéz újra itthon lenni. Újra függök s ez furcsa.

Azt terveztem írok egy összegzést erről az évről, s ezzel lezárom ezt a blogot is, de össze vissza beszélek, nem tudok még mindig összegezni. Most megfordult, az itteni emberekben az ottani emberek hasonmását keresem,  s hogy megdobban a szívem, ha valaki külsőre emlékeztet egy kicsikét is, legyen az a haja, egy arcvonása, egy mozdulata egy számomra kedves személyre Onnan :) De örülnék, ha tényleg szembetalálkoznák vele.
Azt tudom mondani, hogy mindenkinek csak ajánlani tudom. Egyedülálló tapasztalat, s annyira meghatározó, hogy semmi se lesz ugyanaz. S ennek megvan a nehézsége, de megvan a nagyon nagy pozitív oldala is.
Tehát:

FERTSCH

Nagy valószínűséggel Életemben Utoljára...

...takarítottam hétfő délelött az Übernachtungsheimba....
...voltam tegnap és ma Gyerekfogit és Ifit tartani Rauschwaldeba. Ha ezután még valaha odatévedek akkor mint látogató, de nem mint munkatárs. És ma megéreztem egy kicsit a búcsú ízét. Hogy valószínű nem látom többet ezeket a pulyákat. Nem búcsúztattak el, szerintem nem is tudják, hogy nem jövök többet, csak elmentek, mint mindig máskor, én pedig hosszabban néztem utánuk, ahogy kimentek az ajtón, s furcsa, édes szomorkás mosollyal. Az ifisek tudták, hogy elmegyek. Ők megöleltek, mondjuk ez nem kivételes gesztus. Ennyi volt...egy év...
...voltunk házibibliaórán...de mi is csak egy generáció vagyunk a sok önkéntes generációból, a mi távozásunk nem kavar sem kevesebb sem több port annál, mint amikor valaki egyszerűen elmegy, de nem örökre. Szerintem ez valahol szomorú. Nem szorulnak össze a szívek, nem marad üresség, nem nedvesednek a szemek, nem történik semmi. Minden utolsó alkalom elmúlik, s mégis csak olyan, mintha egy lenne a többi előző alkalomból. nincs súlya, nincs búcsú.  Csak elmenés.
majd még folytatódik a lista.
Elkezdtem pakolni, már hétfőn, de mint mindig a rend előtt mindig mégnagyobb a rendetlenség.Legalább is nálam a rend rakás ott kezdődik, hogy még nagyobb rendetlenséget csinálok.

(ezt szerdán írtam augusztus 24én, de nem fejeztem be, nem tudom már miért...talán vártam, hogy még több olyan dolog történjék, amit utoljára tettem mint önkéntes )